KarmaMedicina

TAROT, az életünk térképe

TAROT, az életünk térképe

A Tarot eredete, rendszere, felépítése

A Tarot neve

2010. június 30. - xalen

 

 
 
HERMÉSZ Triszmegisztosznak tulajdonítják ezt a mondást, melyet Atlantisz Smaragdtáblájáról üzeni nekünk…
 
 
Való, hazugság nélkül, biztos és igaz. Ami fenn van, ugyanaz, mint ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, így érted meg az egy varázslatát.”
 
 
 
Az örök körforgást fejezi ki már az elnevezés is: TAROT. Részint a szó végén megismételt „T” által lesz kerek és egész. Pont, mint a Tarot Bolondja, amely hol a sor elején, hol a sor végén foglal helyet, összekapcsolva a Kezdetet és a Véget.
 
Minden, mindennel összefügg, még ha az elnevezést is vizsgáljuk. A TORA az Isteni törvényt jelenti. A latin ROTA jelentése kerék, az ORAT pedig kinyilatkoztatás, és hozzátesszük, hogy ATOR  a beavatás egyiptomi istennője volt,  akkor az alábbi mondat, melyet Paul Foster Case alkotott a XX. Században, már egészen érdekesnek tűnhet: 
 
 
 
 
 
ROTA TARO ORAT TORA ATOR – vagyis a Tarot kereke kinyilatkoztatja a beavatás törvényét. (vagyis, A Tarot kereke Athor törvényét hirdeti.)
 
 
Az óegyiptomi nézetet, mely szerint a Tarot egyszerűen „a királyi (RO) út (TAR)”.
 
Ezekből a betűkből rakható TAOR is, mely szó kísértetiesen hasonlít Taur istennő nevéhez, aki a sötétség egyiptomi istene.
 

 

süti beállítások módosítása